Ókor

A Kr. e. II. század közepétől jelennek meg e térségben a római hódítók, s a Duna a római kori Pannon tartomány természetes határvonalát jelentette. Az átkelőhelyeken a birodalmat védő katonai táborok épültek, a légiós táborok mellett pedig polgárvárosok alakultak ki. Közülük az egyik legjelentősebb, Aquincum - a mai Óbuda területén - a Kr. u. 103-ban kettéosztott Pannonia tartomány közül Alsó-Pannonia székhelye. A polgárok kőből építették házaikat, fürdőiket; szórakozásaikról az amphiteátrum, biztonságukról pedig a római katonaság gondoskodott.

Az állandósuló barbár támadások miatt a rómaiak a Duna túlsó partján is erődöt építettek, s így Pest alapjait is megvetették. A különböző barbár népcsoportok fegyveres betörései miatt a birodalom e keleti határvonalát gyakran látogatták a császárok. A IV. század közepétől erősödő gót-hun betöréseket azonban a gyengülő, majd széteső római birodalom katonai ereje nem volt képes visszaverni, így elhagyták Pannoniát, számos építményt hátrahagyva.

Aquincum polgárvárosa

Az Óbudai sziget északi csúcsával szemközt fekvõ, forrásokban gazdag területen az 1. század végérõl és a 2. század elejérõl származnak az elsõ településnyomok.

A kezdetben falusias szerkezetû település fából és agyagból készült építményeit a 2. században váltották fel a kõépületek. A település szerkezetét ekkor már a tudatos városrendezési elvek alakították. A város 124 körül önálló közigazgatási egységként mûködött, később (194-ben) colonia rangot kapott. A 2.-3. század fordulóján érte el a város legnagyobb kiterjedését, lakóinak száma 10-12000-re becsülhetõ. Jellegzetes építészeti elemei - a vízvezeték pillérek, az amfiteátrum és a városfal négyszöge - a mai napig a városkép meghatározó elemei.
Az aquincumi polgárváros kb. egyharmadát mutatja be a múzeum körül elterülõ régészeti park. A jelenleg látható alaprajzok zömmel a 2-3. század fordulójának állapotát tükrözik: a város fóruma és körzete (a császárkultusz szentélye, a basilica, a nagy közfürdõ) a város délkeleti és északi részében kézmûves lakások, mûhelyek (kelmefestõ, bronzöntõ) helyezkedtek el. Távolabb jómódú polgárok, városi tisztségviselõk díszes lakóházai épültek, háziszentéllyel, magánfürdõvel. A várost ipari övezet vette körül (fazekas műhelyek).

Polgárvárosi amfiteátrum

Aquincum két amfiteátruma közül a kisebbik, az un. polgárvárosi amfiteátrum a város északi falán kívül helyezkedik el.
A 2. század közepén már mûködõ építményt a 3. század folyamán többször felújították. Szerkezete alapján a szinte köralaprajzú, a földamfiteátrumok körébe sorolható.

A lelátó kõpadjai némelyikébe a páholy egykori tulajdonosának nevét is belevésték.

A részben fedett lelátókra külsõ rámpán juthatott a mintegy 6-7000 fõnyi közönség.

Az arénát 3 méter magas pódiumfal vette körbe. Az amfiteatrumban különféle sportversenyeket és gladiátorküzdelmeket rendeztek. Mivel ennek az épületnek volt a városban a legnagyobb befogadóképessége, komolyabb jelentõségû közügyekhez is használták. Itt tartották a politikai gyûléseket, a városi ünnepségeket, a császár látogatása alkalmával sorra kerülõ beszédeket.
Az amfiteátrum mellett emelkedett a gladiátorlaktanya, és itt állítottak szentélyt az amfiteátrumi játékok istennőjének, Nemesisnek.

Katonavárosi amfiteátrum

A katonavárosi amfiteátrumnak ellipszis formája van. Itt is található egy szentély (Nemesis istennőnek szentelt), melyben feliratos oltárkövek álltak.
Mint a többi dunavidéki körszínház, a katonavárosi is a földamfiteátrumok csoportjába tartozik.

A nézõtér az arena körül emelt földtömegen helyezkedett el. Csak kis része épült kőből.

A 10-13 ezer nézõ befogadására alkalmas.

Vízvezeték - Aquaeductus

A jelenlegi Római Strandfürdõ területén ma is mûködõ gyógyvizû források táplálták a mintegy 5 km hosszú vízvezetéket. Ez szolgáltatta a folyóvizet nemcsak a polgárváros, de a légiotábor és a katonaváros lakói számára is.
A vízvezeték rendszer kiindulópontja egy, a nympháknak szentelt liget volt, ahol a felszínre törõ források (eddig 14 forrást ismerünk) fölé cölöpökön álló kútházakat emeltek a 2. század elején. A forrásvizet terrakotta edényekben fogták fel és kivezetõ csatornákon keresztül medencékbe juttatták. (A területrõl származó oltárkövek tanúskodnak a vizet fakasztó, gyógyító és oltalmazó istenségeknek bemutatott áldozatokról.)
A forrásokból összegyûjtött vizet boltívekkel összekötött, pilléreken nyugvó föld feletti vízvezetõ rendszerbe nyomták, ahol a rendszer enyhe lejtése biztosította a folyamatos áramlást.

A vízvezeték a városon belüli több mint 200 méteres szakasz után a déli városfalat átlépve vezetett tovább a katonaváros irányába.
A vízvétel a különbözõ szakaszokon a vízvezeték mellé épült elosztó és tárolótartályokból történhetett.